A férjem fia nem a megszokott módon lázad

Akkor akadtam ki a legjobban, és éreztem úgy, hogy mostmár nem bírom tovább, amikor a kedvenc napellenzőmet lopta el az udvarról. A férjemnek hiába szóltam, ő eddig sem tudta nevelni a fiát, most sem tudott igazán rászólni, vagy utána járni a dolgoknak. Én azonban kezdtem komolyabban aggódni. Három éve házasodtam össze a férjemmel és költöztem ide, de a fiú (akkor 16 éves), már akkor nagyon hamis volt. És három év után egyre inkább azt éreztem, hogy nagyobb gondok vannak vele, mint azt az apja képzelné. Először is, egyre többször tűnt el pénzünk, nekem is, és a férjemnek is, aki erre mindig csak annyit mondott, hogy tinédzserkori csínytevés. Aztán egyre többet maradt ki itthonról, soha nem mondta el, hogy mit csinál, az osztályfőnöke szerint alig járt iskolába.

Nem is tudom, hogy mit terveztem, hogy mit fogok csinálni, ha kiderül róla az igazság, de eldöntöttem, hogy magánnyomozó szolgáltatásokat fogok igénybe venni, hogy megtudjam, hogy mit csinál ez a fiú és szembesítsem vele az apját, hogy tenni kellene valamit.

A Haiszky magánnyomozó irodába mentem el, ahol megegyeztünk, hogy követni fogják a fiút néhány héten keresztül. Nem kellett sok időben megegyeznünk, mert szinte biztos volt, hogy csinálni fog valamit ennyi idő alatt is. A nyomozó egyébként részletesen elmagyarázta, hogy a figyelés és követés nem egészen úgy néz ki, mint a filmekben. Például nem csak egyetlen ember végzi. Ő is együtt dolgozik kollégáival, akikkel felváltják egymást a munkában. Megnyugtatott, hogy a kollégái is teljesen megbízhatóak és pontosan végzik a munkájukat. Merthogy az egyik fontos kritérium ebben a követésben és figyelésben nem ás mint a pontosság, ami arra irányul, hogy bármi is történjen, a követett személy ne vegye észre, hogy megfigyelés alatt van.

A pár hetes megfigyelés alatt egy fajta környezettanulmány készítenek majd a fiúról, ami főképpen a baráti viszonyait illeti (valamint esetleges más viszonyokat, ha van neki olyan, mert ezt előre nem tudhattuk).

A fizetéssel kapcsolatosan kicsit nehezen tudtunk dűlőre jutni. Na nem mintha a nyomozónak nem lettek volna meg a konkrét árai, valamint nekem a pénzem rá, hogy kifizessem. Egyszerűen csak annyira keveset tudtunk a fiú mindennapjairól, hogy nem tudtuk elképzelni sem, hogy mennyi pénzbe fog kerülni a követés, hiszen fogalmunk sem volt, hogy például lesz-e szükség szállásköltségre, ha a fiú meglép valahova, vagy mennyi üzemanyagköltségre lesz szükség. De, természetesen sikerül megegyeznünk, hisz a készség megvolt mindkét oldalról.

Aztán pát hét múlva majdnem megállt a szívem, amikor behívott a nyomozó az irodába és szembesített az eredményekkel. A gyerek nem csak hogy bekeveredett egy drogos bandába és ő maga is fogyasztja, de árulja is azt. Ezért tűnik el napokra, hiszen ilyenkor ezzel foglalatoskodik. A nyomozó állítása szerint csak olyankor jár haza, amikor valami könnyebb drogtól van beállva és ilyenkor „képes elviselni minket”. Egy külvárosi gyárépületben tanyáznak a barátaival, vagy hívjuk őket bárkinek.

A nyomozó szerint egyébként a rendőrség is figyeli a bandát, csak még azért nem csaptak le rájuk, mivel a terveik szerint rajtuk keresztül eljutnak majd egy nagyobb, veszélyesebb csoporthoz, akik drogterjesztéssel foglalkoznak. Mert hogy a drága mostoha fiam bandája csupán néhány lázadozó tinédzserből áll, akik most léptek rossz útra és csupán két felnőtt van velük, aki úgymond vezeti őket.

Hát én soha nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz dolgok derülnek majd ki. Két pohár vizet is megitatott velem a nyomozó, hogy magamhoz térjek a shock után. Megkértem, hogy még egyszer találkozzunk, amikor magammal hozom a férjemet is, és ő mondja mindezt el neki, mert én képtelen vagyok. Nem értettem, hogy egy ilyen okos fiú hogyan tudott ide keveredni. Persze, nem lehetett könnyű gyerekkora, hiszen az édesanyja négy éves korában szó nélkül hagyta el őket és a férjem nem épp született édesapa. De akkor sem értem, hogy mi történhetett.

Mindenesetre a férjem is nagyon meglepődött a híreket. A nyomozó tanácsára azonban nem szembesítettük egyből a gyereket arról, hogy megtudtuk a titkát. Azt mondta, hogy szerinte semmi haszna nem lenne, ha veszekednénk, maximum még el is hagyna örökre minket. Inkább azt tanácsolta, hogy keressünk meg egy szakembert, aki segíteni tud nekünk. Szóval holnap megyünk egy pszichológushoz, aki függőségi esetekkel foglalkozik. Hátha segíteni tud, hogy hogyan kezeljük ezt az egészet. De azt tényleg nem értem most sem, hogy a drága, nagy méretű napellenzőmnek miért kellett ebbe belekeverednie.